Támogatások listázó
Tejbeszállítás csökkentés támogatása
A támogatás igénybevételére jelenleg nincs lehetőség, mivel a beszállított nyerstej mennyiségének csökkentéséért megállapítható támogatásra vonatkozó benyújtási határidő 2017. március 17-én lejárt.
A tejágazat piacán zavarok jelentkeztek a kereslet és a kínálat globális egyensúlyának megbomlása miatt, ami részben betudható volt az EU-ból származó mezőgazdasági termékek és élelmiszerek importjára vonatkozó, 2017 végéig meghosszabbított orosz tilalomnak.
Annak érdekében, hogy a tej- és tejtermék-ágazat a jelenlegi nehéz piaci keretek között újra egyensúlyba kerüljön az EU támogatást biztosított azon uniós tejtermelők számára, akik önként vállalták tejtermelésük csökkentését.
Mivel az uniós tejtermelés túlnyomó részét a tehéntejszállítmányok teszik ki, és a közvetlen eladások, illetve más fajok tejei csak marginális szerephez jutnak benne, indokolt volt az említett támogatás nyújtásának lehetőségét a tehéntejtermelés csökkentésére korlátozni.
Az intézkedés céljaként uniós támogatás volt nyújtható azon jogosult kérelmezők részére, akik rendeletben meghatározott feltételek mellett egy három hónapos ún. csökkentési időszakra vállalták tehéntejszállítmányaik csökkentését az előző év ugyanazon időszakához, vagyis a referencia-időszakhoz képest. Az uniós támogatás mértéke 14 EUR/100 kg tehéntej volt azon tehéntejmennyiség után, amely a referencia-időszakban szállított tehéntej és a csökkentési időszakban szállított tehéntej különbségéből adódott. Az uniós támogatás összesen 150 000 000 EUR értéknek megfelelő mennyiségű tehéntejszállítmány-csökkentés erejéig volt nyújtható. Az uniós támogatás jogosult kérelmezőnként a referencia-időszakban az első felvásárlók részére szállított tehéntej mennyiséghez képest legfeljebb 50 %-os mértékű csökkentéshez volt adható.