Támogatások listázó
Mezőgazdasági területek erdősítése - ismertető
Az ismertető célja a jogcímhez kapcsolódó információk összefoglalása. (A kérelem benyújtásához szükséges a jogcímrendelet és közlemény/ek, valamint a kapcsolódó joganyag/ok ismerete.)
A támogatás célja a mezőgazdasági szerkezet-átalakítás elősegítése, az ország erdőterületének növelése, a vidéki térségek természeti és táji örökségének fenntartása, a lakosság életkörülményeinek, valamint a vidéki foglalkoztatottsági viszonyok javítása és közérdekű védelmi funkciójának fejlesztése.
Vissza nem térítendő támogatást az alábbi célokra lehetett igénybe venni:
- Erdőtelepítés és kiegészítő intézkedések létesítése (mezőgazdasági művelésű területek erdősítése és szükség esetén az ezt kiegészítő, a létesítéssel együtt megvalósítandó, többletköltséggel járó munkák);
- A telepítés ápolása és pótlása
- Jövedelempótló támogatás az erdősített területek után (fafajtól függően) legfeljebb 20 évig a jövedelem-kiesés fedezésére.
Az erdőtelepítés után járó támogatást a jogosult mezőgazdasági területek használói igényelhetik. Az ápolásra és a kieső jövedelem pótlására folyósított támogatásra nem jogosult a 100% állami tulajdonban lévő gazdasági társaság, vagy költségvetési intézmény. Állami területek egyéb bérlője, 20 éves bérleti szerződéssel valamennyi támogatási formára jogosult. Ápolási és jövedelempótló támogatást csak a föld tulajdonosa, bérlője vagy haszonélvezője kaphat.
Kiemelt jövedelempótló támogatásra kizárólag az a mezőgazdasági tevékenységet végző természetes vagy jogi személy, illetve természetes vagy jogi személyek csoportja jogosult, akik (amelyek) a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában munkaidejüknek legalább 50%-át mezőgazdasági tevékenységre fordítják, és jövedelmüknek legalább 25%-a mezőgazdasági tevékenységből származik.
A jogosultság további fontos feltételei:
- A terület MePAR-ban támogatható mezőgazdasági terület, és legalább a támogatási kérelem benyújtását közvetlenül megelőző két egymást követő évben mezőgazdasági művelés alatt állt.
- A pályázónak rendelkeznie kell az erdészeti hatóság által határozatban jóváhagyott, a támogatásra jogosult nevére szóló erdőtelepítési engedéllyel, és köteles az első kivitelt a jóváhagyott erdőtelepítési engedélyben szereplő erdősítési technológia betartásával végezni, beleértve az ápolások és a pótlások elvégzését is.
- A legkisebb támogatható területnagyság a koronavetülettel együtt 1 ha, kivéve, ha már meglévő erdőterülethez csatlakozik, ekkor 0,3 ha.
Nem támogatható karácsonyfa-telep létesítése, egy vágásfordulóra létesített faültetvény, illetve gyorsan növő, rövid (15 év alatti) vágásfordulójú fafajok telepítése.
A támogatás mértéke:
Telepítési támogatás 224.561 - 741.426 Ft/ha
Ápolási támogatás 33.604 - 123.482 Ft/ha/év
Jövedelempótló támogatás 3.696 - 75.183 Ft/ha/év
Támogatási kérelem benyújtásának ideje: május 1-június 30.
Kifizetési kérelem benyújtásának határideje május 15. (A SAPS-al együtt!)