Hírek

Nyári nagyüzem az MVH-ban!

Nyári nagyüzem az MVH-ban!

Utolsó módosítás: 2015.08.05 15:58

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) munkatársai megfeszítetten dolgoznak, hogy a sikeres agrártámogatási-kérelembenyújtást követő ellenőrzéseket időben elvégezzék, és így októberben megkezdődhessenek az előleg kifizetések – jelentette ki Gyuricza Csaba az MVH elnöke Dombóváron tartott sajtótájékoztatóján.

Az egységes kérelmek kitöltési és ellenőrzési tapasztalatairól beszámolva az elnök kiemelte, hogy a kérelembenyújtás összességében sikeres volt. Nemcsak a gazdáknak kellett alkalmazkodniuk a többször módosuló jogszabályi háttérhez és a kérelemkitöltő szoftver újdonságaihoz, hanem a hivatalnak is a közvetlen támogatások megváltozott rendszeréhez.
Júliusban elkezdődött az ellenőrzési időszak, ami a területalapú támogatásoknál szeptember végéig tart. Rendhagyónak nevezte az MVH elnöke az Agrár-Béta Mezőgazdasági Kft. Birkamajorjában megrendezett eseményt, mert a kifizetésekről és a benyújtásról gyakran, az ellenőrzésekről annál ritkábban szoktak tájékoztatást adni.
Az MVH új vezetése az ügyfélbarát hivatal célkitűzést szem előtt tartva a gazdák partnereként igyekszik ellátni feladatát ezen a területen is. Nem szankcióorientált, kerüli a túlzott, öncélú ellenőrzéseket, ugyanakkor betartjuk az uniós és hazai szabályok által rögzített ellenőrzési kereteket. Ezeket be kell tartani, ugyanis az ellenőrzések befejeződéséig nem kezdődhetnek meg a kifizetések! Az átlátható, tisztességes működés minden ügyfél érdeke. Az ellenőrzések a támogatási összegek „növeléséhez” is hozzájárulhatnak, mert a jogosulatlan igénylők kiszűrése révén több marad a jogosult gazdáknak - emelte ki az MVH elnöke. Az adminisztratív, formai ellenőrzést minden kérelmező esetében elvégezzük, viszont helyszíni ellenőrzés például a területalapú támogatásoknál - jogcímenként változó mértékben - az ügyfelek rendszerint 10 %-át érinti.
Fontos, hogy a gazdabarát szemlélet a helyszíni ellenőrök munkáját is jellemezze, ezért az ő oktatásukra már a tavasz folyamán nagy hangsúlyt fektettünk. Kommunikációs tréningeket szerveztünk a konfliktushelyzetek kialakulásának megelőzésére, kezelésére.
Gyuricza Csaba tájékoztatott az egyes jogcímeknél előforduló legjellemzőbb hibákról. Hozzátette, hogy amíg az ügyfelet nem értesítette szabálytalanságról a hivatal, addig az ügyfél szankció nélkül visszavonhatja a téves igénylését! Kérte, hogy a benyújtott kérelmeik felülvizsgálatát a gazdák tegyék meg.
A zöldítés új elem volt az idei évben, a legtöbb kérdés az ökológiai fókuszterületekhez (EFA) kapcsolódott, amelyekről korábban a hivatal sajtóanyagot is megjelentetett. Az elnök kiemelte, hogy több tagállammal ellentétben Magyarország a kőfalak kivételével minden lehetőséget megadott a gazdálkodók számára az EFA elemek kijelöléséhez. Megnyugtatónak nevezte azt is, hogy másodvetéssel is tudják teljesíteni az előírt EFA-százalékot, és hogy az idei évben még nincs szankció a zöldítési hibák miatt.
Az egységes területalapú támogatással (SAPS) összefüggésben hangsúlyozta, hogy az MVH kezdeményezte a jogszerű földhasználat igazolásnak könnyítését. Az erről szóló, júniusban elfogadott jogszabály-módosítás alapján a hivatal a korábbiaknál többféle dokumentumot fogad el – pl. önmagában a tulajdoni lapot is – a jogszerű földhasználat igazolására.
A fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatására nagyszámú, mintegy 7000 kérelem érkezett. Ennél a jogcímnél is a becsületesen pályázó gazdákat szeretnénk támogatni, így mind formai mind tartalmi tekintetben fokozottan ellenőrzi az MVH a kérelmeket, hogy elkerülhessük az esetleges visszaéléseket. Itt is érvényes – emelte ki az elnök-, hogy amíg az ügyfelet nem értesítette szabálytalanságról a hivatal, addig szankció nélkül vissza lehet vonni a téves igénylést.
A kistermelői támogatási rendszerbe való belépésről augusztus 15-ig lehet dönteni, eddig mintegy 50 ezren kérték ezt a támogatási formát.
Gyuricza Csaba felhívta a figyelmet, hogy mivel új jogcímről van szó, az MVH mindent megtesz az ügyfelek kellő tájékoztatása érdekében. Ezért közvetlenül az igénylő felületről is elérhető az a kalkulátor, amellyel kiszámolhatják, megéri-e a rendszerbe belépniük.
A Darányi Ignác Terv - Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007–2013 zárásával kapcsolatban Gyuricza Csaba elmondta, hogy az EU által meghatározott határidőben, 2015. december 31-ig ki kell fizetnie az MVH-nak minden ehhez az időszakhoz kötődő beruházási támogatást! A hivatal munkatársai megfeszítetten dolgoznak a kifizetések sikeres megvalósításáért, ütemtervet is készítettünk a feszes határidők betartása érdekében-tette hozzá az elnök.
A még kifizetésre váró támogatások mind a kérelmek darabszámát, mind összegét tekintve kiugróan magas számot jelentenek a 2007-2013 programozási időszak történetében. Éppen ezért a feladat teljesítéséhez ügyfeleink maximális együttműködésére is szükség van, különösen a kifizetési kérelmek útmutatások szerinti összeállítása, mielőbbi benyújtása, és az esetleges hiánypótlások teljesítése tekintetében - hangsúlyozta az MVH elnöke.


Kövesse a MobilGazdát a Facebookon: