Hírek

Gyuricza Csaba a mezőgazdasági támogatásokról nyilatkozott

Gyuricza Csaba a mezőgazdasági támogatásokról nyilatkozott

Utolsó módosítás: 2015.12.08 16:12

Összesen nyolc uniós és nemzeti jogcímnél indítja meg október 16-tól a 70 százalékos agrártámogatási előlegfizetést a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) – nyilatkozta az agrárszektornak Gyuricza Csaba, az MVH elnöke.

A hivatal két további jogcímnél, a kistermelők átalánytámogatásánál és a cukorrépa-termelők támogatásánál is indít idei kifizetéseket. Az ágazati szereplők a 2015-ös évre összesen 441,7 milliárd forintra számíthatnak, amelyből mintegy 200 milliárdot még az idén megkaphatnak, a fennmaradó összeghez pedig a jövő év első felében juthatnak hozzá. A SAPS-nál a nagyobb tömegű kiutalások november első felétől, míg a zöldítésnél november második felétől érkeznek a támogatási összegek.

Az eddigi kettőről az idén nyolcra növekszik azoknak a támogatási jogcímeknek a száma, amelyeknél az MVH október 16-tól előleget fizet – közölte Gyuricza Csaba. Emellett Magyarország él azzal a lehetőséggel is, hogy idén a tagországok – az Európai Bizottság hozzájárulásával - a korábbi 50 százalékról maximum 70 százalékra emelhetik a támogatási előleg mértékét. Ugyanakkor az előlegfizetést a tagállamok többsége nem alkalmazza, így Magyarország azon kevés EU-tag közé tartozik, amely az előrehozott kiutalásokat felvállalja – húzta alá az MVH elnöke.

Az előlegfizetés azoknál a jogcímeknél jöhet szóba, amelyek az úgynevezett közvetlen uniós támogatásokhoz, illetve az átmeneti nemzeti támogatásokhoz (ÁNT) tartoznak. Magyarország az elmúlt években csak a területalapú támogatásoknál (SAPS) és a különleges tejtámogatásoknál fizetett előleget, az idén azonban e lehetőséget a SAPS-alaptámogatásnál, a zöldítésnél, a tejhasznú tehéntartásnál, a termeléshez kötött anyajuh támogatásnál, a hízóbika-tartás támogatásánál, az anyajuhok kiegészítő támogatásánál, az átmeneti nemzeti anyajuh-támogatásnál és a nemzeti tejtámogatásnál alkalmazza.

http://static.promenad.hu/article/15/98/50/b9b54a987a8e24293405878c0057dbe8_normal.jpg

A jogcímek közül a legnagyobb összeget a 227,3 milliárd forintos SAPS-alaptámogatás és a 126,5 milliárdos zöldítési támogatás teszi ki. SAPS-alaptámogatásból – figyelembe véve a 70 százalékos maximumot – előlegként hektáronként legfeljebb 31 886 forintot, zöldítésre hektáronként legfeljebb 17 748 forintot kaphatnak előlegként a termelők, vagyis október 16-tól együttesen körülbelül 49 616 forinthoz juthatnak, míg a két jogcím teljes összege hektáronként 70 880 forint lehet.

Ugyanakkor a gazdálkodóknak arra kell számítaniuk, hogy a SAPS- alaptámogatási és a zöldítési előleg nem egyszerre érkezik majd a számlájukra – hívta fel a figyelmet Gyuricza Csaba. Bár a kifizetések október közepétől mindkét jogcímnél megindulnak, a SAPS-nál a nagyobb tömegű kiutalások november első felétől, a zöldítésnél november második felétől várhatók. A SAPS-nál a kifizetéseket a túligénylések és a menet közbeni ellenőrzések befolyásolják, zöldítési pénzt pedig csak az kaphat, akinek az MVH SAPS-előleget már fizetett, a szükséges ellenőrzéseket nála elvégezte, illetve a zöldítési követelmények teljesítése nem vonatkozik rá.

Az előlegfizetéseken túl az MVH még az idén megkezdi a kistermelők uniós átalánytámogatásának és a cukorrépa-termelők támogatásának kifizetéseit is, amely további 42,1 milliárd, illetve 2,5 milliárd forint kiutalását jelentheti. A piaci szereplők – tette hozzá Gyuricza Csaba - közvetlen és hazai támogatásként az idei év után összesen 441,7 milliárd forintra számíthatnak, amelyből mintegy 200 milliárdot kaphatnak meg még 2015-ben, míg a fennmaradó részhez 2016. június 30-ig juthatnak hozzá. A 441,7 milliárdos összegbe nem tartoznak bele a vidékfejlesztési támogatások, amelyekre – a nyáron elfogadott magyar Vidékfejlesztési Program alapján - a közelmúltban kezdte meg a pályázati felhívások kiírását az irányító hatóságként működő Miniszterelnökség.

Forrás: MVH


Kövesse a MobilGazdát a Facebookon: