Hírek

Agrárgazdasági képzések megvalósítására írt ki pályázatot a Miniszterelnökség

Agrárgazdasági képzések megvalósítására írt ki pályázatot a Miniszterelnökség

Utolsó módosítás: 2017.01.26 10:50

Az agrárgazdaság szereplői számára tartható képzések, felkészítő tréningek megvalósítására jelent meg pályázati felhívás 2017. január 25-én a Vidékfejlesztési Program keretében. Az érintett szervezetek 6,2 milliárd forintra nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

A gazdálkodók versenyképességét alapjaiban határozzák meg a szakmai ismeretek, éppen ezért fontos a tudásszintjük bővítése, valamint korszerűsítése.  A cél elérését a képzéseket szolgáltató szervezetekkel történő szoros együttműködés szolgálja, amelyhez a most megjelent vidékfejlesztési pályázat is hozzájárul.

A 6,2 milliárd forint keretösszegű felhívás az agrárágazat humán hátterének fejlesztését célozza, ami hozzájárul a vidéki területek gazdasági növekedéséhez, a mezőgazdasági termelők, élelmiszer feldolgozók, valamint erdőgazdálkodók fenntartható és versenyképes gazdálkodásának elősegítéséhez.

 

A Vidékfejlesztési Program keretében megjelent pályázatra 2017. március 27. és 2019. március 26. között nyújthatók be a kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu weboldalon. Az első értékelési szakasz 2017. április 28-ig tart. Az értékelési határnapokig benyújtott projekteket együttesen bírálják el.

 

A Miniszterelnökség felhívja az érintettek figyelmét, hogy a pályázati felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu weboldalon tájékozódhatnak.

(Miniszterelnökség, Magyar Államkincstár)


Kövesse a MobilGazdát a Facebookon: