Hírek Hírek

Megjelenés: 2016.02.12. 11:26 Utolsó módosítás: 2016.02.12. 11:26

A nemzeti tejtámogatás majd teljes összegét még februárban kifizeti az MVH

Márciusban további 6 milliárd forintot kapnak a tejtermelők – jelentette be az MVH elnöke az M1 Ma Reggel adásában

Az elmúlt évben rekordösszeget, 800 milliárd forintot fizetett ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a gazdáknak - mondta Gyuricza Csaba, hivatal elnöke pénteken az M1 csatornán.

Az MVH elnöke beszámolt arról is, hogy az alaptámogatások 95 százalékát január végéig kifizették. Abszolút számban ez az összeg kevesebb a korábbinál, mert megváltozott a közös agrárpolitika és az alaptámogatás alacsonyabb lett, ugyanakkor más jogcímek is bekerültek az új rendszerbe.

Az MVH elnöke kifejtette, a támogatási rendszerben 35 jogcím van, korábban soha  nem volt ennyi. Az alaptámogatást kiegészíti az újdonságot jelentő zöldítésre szóló jogcím. Június 30-ai határidőre mindenki meg fogja kapni a támogatását, de azt szeretnék, ha dömpingszerűen március-áprilisban eljutna ez az összeg is jogosultakhoz - mondta Gyuricza Csaba.

A tejtámogatással kapcsolatban Gyuricza Csaba elmondta, hogy februárban 2,8 milliárd forintot fizetnek ki termeléshez kötődően, ezzel a teljes összeget megkapják a jogosultak, de a válságkezelés részeként márciusban újabb 5-6 milliárd forintra számíthatnak a magyar tejtermelők. A tejtermelők kifizetése prioritást élvez, jóval a június 30-ai határidő előtt jutnak a támogatáshoz - tette hozzá.

(MTI)

 

Videó az alábbi linken 20 perc 10 másodperctől:

http://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2016-02-12-i-adas/