102/2013 (VI.24.) SZÁMÚ MVH KÖZLEMÉNY
Vissza 102/2013 (VI.24.) SZÁMÚ MVH KÖZLEMÉNY
102/2013 (VI.24.) SZÁMÚ MVH KÖZLEMÉNY
A történelmi bázis jogosultságok jogosultjának személyében bekövetkezett változás átírásának rendjéről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
102/2013. (VI. 24.) számú
KÖZLEMÉNYE
A történelmi bázis jogosultságok jogosultjának személyében bekövetkezett változás
átírásának rendjéről
Jelen Közlemény célja a történelmi bázisjogosultság és a kiegészítő történelmi bázis jogosultság jogosultjának személyében bekövetkezett változás nyilvántartásban történő átvezetésének kérelmezéséhez használható nyomtatványok rendszeresítése, valamint az átvezetési eljárásokkal kapcsolatos tájékoztatás.
I. A történelmi bázis és kiegészítő történelmi bázis jogosultságok nyilvántartása
Történelmi bázisjogosultság: az ügyfél történelmi bázisa alapján megállapított mezőgazdasági vagyoni értékű jog,
Kiegészítő történelmi bázis jogosultság: a kiegészítő történelmi bázis jogosultság megállapításáról szóló 160/2008. (XII. 28.) FVM rendelet szerinti jogosultság.
A történelmi bázis jogosultság és a kiegészítő történelmi bázisjogosultság használati jogának, valamint a nemzeti történelmi bázis jogosultságok mennyiségének nyomon követése érdekében nyilvántartást kell működtetni. A nyilvántartás működtetését, illetve a működtetés kapcsán felmerülő hatósági feladatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (továbbiakban: MVH) látja el.
II. A bázis jogosultság tulajdonosának/használójának személyében bekövetkezett változás esetei
A történelmi bázis jogosultság tulajdonosának, illetve használójának személye az alábbiak alapján változhat:
- Átruházás: a történelmi bázis jogosultság egészének, vagy egy részének, egy vagy több termelő részére történő eladása, elajándékozása.
- Ideiglenes átengedés: a történelmi bázis jogosultság egészének vagy egy részének, egy vagy több termelő részére meghatározott időre történő bérbeadása, haszonkölcsönbe adása.
- Lemondás: a történelmi bázis egészéről vagy annak egy részéről az országos tartalék javára történő, ellentételezés nélküli lemondás.
- Jogutódlás/öröklés
III. A történelmi bázis jogosultság tulajdonosának, illetve használójának személyében bekövetkezett változás nyilvántartásban történő átírásának rendje
A Közlemény II. pontja szerinti esetekben az MVH az ügyfél/ügyfelek kérelme alapján vezeti át a kérelemben jelzett változást a nyilvántartásban.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ügyfél nyilvántartásba vételére, valamint a nyilvántartásba vett adatokra vonatkozó változás-bejelentési kötelezettségének teljesítésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 128/2013. (VII. 30) MVH Közlemény rendelkezései (elérési útvonal: /kozlemenyek/-/kozlemeny/128-2013-vii-30-szamu-mvh-kozlemeny) irányadóak.
Az MVH a kérelmek ügyintézését részben az ügyfél-nyilvántartási rendszerben szereplő adatok alapján végzi, ezért kérjük, fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy az MVH ügyfél-nyilvántartási rendszerében szereplő adatai naprakészek legyenek, és tegyen eleget a nyilvántartáshoz kapcsolódó változás-bejelentési kötelezettségeinek is.
III/a. Átruházás/ ideiglenes átengedés alapján történő átírás:
Átruházás/ ideiglenes átengedés esetén a kérelmet megfelelően kitöltött és aláírt K9000 nyomtatványon kell benyújtani.
Benyújtási határnap: tárgyév szeptember 30.
Kivétel: Burley és Virginia dohány történelmi bázisjogosultság átruházására vonatkozó kérelmek esetén, melyek benyújtási határideje:
2015. támogatási évben szeptember 15. és október 7. közötti időszak,
2016. támogatási évtől kezdődően április 1. és április 30. közötti időszak.
Az ezt követően benyújtott kérelmet - jóváhagyás esetén - az MVH a következő támogatási évre vonatkozóan hagyja jóvá.
Eredeti aláírások hiányában, valamint nem a K9000 nyomtatványon benyújtott kérelem érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.
A kérelemhez mellékelni kell az átruházást/ideiglenes átengedést alátámasztó közokirat vagy teljes bizonyító erejű magánokirat eredeti példányát, vagy annak hitelesített másolatát.
Az átírási kérelem jóváhagyásának feltételei:
- az átírni kívánt bázis jogosultság az átadó tulajdonában legyen;
- az átírási kérelem alapjául szolgáló szerződés tartalma egyezzen meg a K9000 átírási kérelmen megadott adatokkal (jogcím, átadó-átvevő adatai, átírni kívánt történelmi bázis jogosultság száma, stb.);
- az átruházható vagy ideiglenesen átengedhető minimális történelmi bázisjogosultság mennyiség jogosultság típusonként:
- tejtámogatás esetén, amennyiben az átírás nem az összes bázisjogosultságot érinti, akkor 500 egység bázisjogosultság, az MVH a jogosultságot egész számban tartja nyilván,
- anyatehéntartás-, hízottbikatartás-, extenzifikációs szarvasmarha és kedvezőtlen adottságú területeken történő anyajuhtartás támogatása és kiegészítő történelmi bázis jogosultság esetén amennyiben az átírás nem az összes bázisjogosultságot érinti, akkor 1 egység bázisjogosultság, az MVH a jogosultságot egy tizedes jegyig tartja nyilván,
- hüvelyesek-, rizs-, Burley dohány-, Virginia dohány- és egyes szántóföldi növények támogatása esetén 0,01 egység bázisjogosultság, az MVH a jogosultságokat két tizedes jegyig tartja nyilván.
- Amennyiben az átíratni kívánt mennyigés több tizedes jegyig terjed, mint a nyilvántartható mérték, és az ügyfelek azt a hiánypótlásra történő felszólítás után sem javítják, akkor a kérelem a nyilvántartható rész tekintetében jóváhagyásra, a nyilván nem tartható tizedes mérték tekintetében elutasításra kerül.
- ideiglenes átengedés esetén az átengedés (években megadott) időtartama egy támogatási évnél nem lehet rövidebb;
- az átadó a tárgyévre vonatkozóan, a K9000 átírási kérelem benyújtását megelőzően ne jusson bázis jogosultsághoz átruházás/ideiglenes átengedés révén. Állatlétszám-, illetve tejtámogatás alapú bázis jogosultság esetén azonban, ha az átruházás vagy ideiglenes átengedés a teljes gazdasággal együtt történik, az átírás elfogadható. A teljes gazdasággal történő átruházás tényéről az átírási kérelemhez mellékelt szerződésben kell rendelkezni;
Teljes gazdaság: valamennyi magyarországi tenyészet, melynek az átadó termelő a bejelentett tartója, a termelő rendelkezésére álló valamennyi állatlétszámhoz kötött támogatási jogosultsággal és a jogosultság mértékéig a támogatható állatlétszámmal, illetve valamennyi tejkvótával.
- A tejtermelés támogatása történelmi bázisjogosultság átruházása, illetve ideiglenes átengedése esetén benyújtott átírási kérelem alapján az MVH csak abban az esetben és olyan mértékben vezeti át a nyilvántartásában a kérelemben szereplő mennyiségű történelmi bázist, ha az átvevőnek a történelmi bázisjogosultság átruházásával, illetve ideiglenes átengedésével rendelkezésére álló történelmi bázisa nem haladja meg az átruházási kérelem benyújtásakor az ENAR nyilvántartás szerint az összes tenyészetében található, a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló 9/2015. (III. 13.) FM rendelet 1. § 15. pontja szerinti tejhasznú tehenenként számított 7100 kg-ot.
A történelmi bázis mennyiségébe a termelő rendelkezésére álló bázis jogosultságok tartoznak bele, tehát a saját tulajdonában lévő bázis jogosultságai mellett beletartoznak azon bázis jogosultságok is, amelyeket a termelő ideiglenesen átvett (bérbe vett). Ha a termelő bázis jogosultságot ideiglenesen átenged (bérbe ad), akkor az ideiglenes átengedés időtartamára vonatkozó évekre a rendelkezésére álló történelmi bázisába a más termelő részére ideiglenesen átengedett bázis jogosultságok nem számítanak bele.
III/b. Lemondás alapján történő átírás:
Az ügyfél a tulajdonában lévő történelmi bázis jogosultságáról vagy annak egy részéről ellentételezés nélkül lemondhat a nemzeti tartalék javára.
Benyújtás: folyamatos
A lemondás iránti kérelmet javasoljuk - megfelelően kitöltött és aláírt - K9003 nyomtatványon benyújtani. A nyomtatvány használata nem kötelező, de a kérelemnek tartalmaznia kell a nyomtatványon szereplő adatokat.
III/c. Öröklés/jogutódlás alapján történő átírás:
Az átírási kérelmet javasoljuk - megfelelően kitöltött és aláírt - K9002 nyomtatványon benyújtani. A nyomtatvány használata nem kötelező, de a kérelemnek tartalmaznia kell a nyomtatványon szereplő adatokat.
Amennyiben a közjegyzői okirat a történelmi bázis jogosultságra vonatkozóan haszonélvezeti jogot állapít meg, az átírási kérelmet az örökösnek és a haszonélvezőnek közösen kell benyújtaniuk.
Öröklés esetén, amennyiben a jogerős hagyatékátadó végzésben vagy az öröklési bizonyítványban haszonélvezeti jog kerül megállapításra a történelmi bázis jogosultság(ok)ra vonatkozóan, akkor a benyújtott átírási kérelem és a jogerős hagyatékátadó végzés/öröklési bizonyítvány alapján az MVH a jogosultság tulajdonosaként a törvényes örökös(ök)et, míg a haszonélvezeti jog jogosultjaként a haszonélvezőt veszi nyilvántartásba.
Haszonélvezet esetén a történelmi bázis jogosultság tulajdonjogát a törvényes örökös(ök)nek, míg a haszonélvezeti jogot a haszonélvezőnek vezeti fel az MVH a történelmi bázisról vezetett nyilvántartásban. A történelmi bázisjogosultság alapján megállapításra kerülő támogatás a haszonélvezeti jog jogosultja részére kerül kifizetésre, amennyiben a haszonélvező az egyéb támogatási feltételeknek is megfelel.
Amennyiben a haszonélvező nem kíván élni a haszonélvezeti jogával, akkor arról lemondhat a tulajdonos javára.
A haszonélvezetről lemondó nyilatkozatot közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, legalább a következő tartalmi elemekkel:
- a haszonélvező azonosításához szükséges adatok (név, cím, és amennyiben a haszonélvező rendelkezik ügyfél-azonosítóval (regisztrációs számmal), annak feltüntetése);
- kifejezett lemondás a haszonélvezeti jogról;
- történelmi bázisjogosultság mennyisége, vagy amennyiben az a teljes haszonélvezettel érintett mennyiségre vonatkozik, annak megjelölése;
- a haszonélvező és az örökös aláírása.
Az MVH abban az esetben tudja jóváhagyni az átírási kérelmet és átvezetni a nyilvántartásban a történelmi bázisjogosultságot, amennyiben az szerepel a hagyatékátadó végzésben. Amennyiben nem szerepel, és a történelmi bázisjogosultság örökösének személye a végzés alapján nem állapítható meg, abban az esetben póthagyatéki eljárás megindítása szükséges.
Jogi személy termelő szervezet átalakulása miatti jogutódlás esetében az átírási kérelmet kiválás esetén a jogelődnek és a jogutódnak közösen, egyéb esetekben a jogutódnak kell benyújtani.
Benyújtási határidő:
A kérelmet az öröklést vagy jogutódlást alátámasztó dokumentum jogerőre emelkedését követő 30 napon belül kell benyújtani. Ezen benyújtási határidő elmulasztása mulasztási bírság kiszabását vonhatja maga után. Amennyiben a haláleset/nem természetes személy megszűnése 2009. január 6. után történt, akkor az öröklés/jogutódlás esetén az átírásra vonatkozó kérelmeket legkésőbb a tulajdonos halála, illetve a megszűnés időpontját követő 3 éven belül be kell nyújtania az örökösnek, illetve a jogutódnak. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor az a nemzeti tartalék javára megvonásra kerül.
Kérelemhez csatolandó melléklet:
az öröklést/jogutódlást alátámasztó dokumentum fénymásolata, és haszonélvezetről történő lemondás esetén a lemondó nyilatkozat:
a) Az öröklést alátámasztó dokumentum a jogerős hagyatékátadó végzés, amelynek a másolatát kell mellékelni a kérelemhez.
b) A jogutódlást alátámasztó dokumentum a jogerős cégbírósági végzés, aminek a másolatát a kérelemhez mellékelni kell. Kiválásos jogutódlás esetén a történelmi bázis jogosultság/ok megosztásáról/átadásáról rendelkező szétválási szerződés egy eredeti példánya is szükséges.
c) Haszonélvezeti jogról történő lemondás esetén a lemondó nyilatkozat.
Az átírási kérelem jóváhagyásának feltételei:
- az átírni kívánt bázis jogosultsággal az átadó rendelkezzen (beleértve a bérleti szerződés alapján ideiglenesen átengedett bázis jogosultságokat. Felhívjuk a figyelmet, hogy a haszonkölcsön megszűnik a kölcsönvevő halálával, ezért az örökösöknek a haszonkölcsönbe adóval ismét bérleti vagy haszonkölcsön szerződést kell kötniük.
- az öröklést/jogutódlást alátámasztó dokumentum tartalma egyezzen meg a K9002 átírási kérelmen megadott adatokkal (jogcím, átadó-átvevő adatai, átírni kívánt bázis jogosultság száma stb.),
- az öröklés/jogutódlás kérelem benyújtásánál figyelemmel kell lenni a Rendelet által meghatározott, jelen Közlemény V. pontja szerinti legkisebb nyilvántartható mennyiségre. Ennél kisebb mértékben felosztott jogosultságot az MVH-nak nem áll módjában nyilvántartani.
§ Amennyiben öröklés esetén a hagyatéki végzés alapján az egyes örökös által örökölt jogosultság mennyisége több tizedes jegyig terjed, mint a nyilvántartható mennyiség (lásd V. pont), akkor a kérelemhez mellékelni kell egy, az összes érintett fél (örökös) által aláírt közös nyilatkozatot, amelyben az örökösök rendelkeznek az örökölt történelmi bázisjogosultságról, oly módon, hogy az egyes örökösök által kérelmezett jogosultságok mennyisége a jelen Közlemény V. pontja szerinti mennyiségeknek feleljenek meg. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell az ügyfél azonosításához szükséges adatokat (név és ügyfél-azonosító), a történelmi bázisjogosultságról való rendelkezést, és az összes érintett fél (örökös) aláírását.
Az örökös/jogutód a történelmi bázis jogosultságból fakadó jogait csak az MVH átírási kérelmet jóváhagyó határozatának jogerőre emelkedését követően gyakorolhatja.
III/d. Átírás iránti kérelem visszavonása
A bázis jogosultság átírására vonatkozó kérelem visszavonása iránti kérelmet a megfelelően kitöltött és aláírt K9001 nyomtatványon lehet benyújtani.
Benyújtási határidő:
Az átírási kérelmet legkésőbb az átírási kérelemre vonatkozó döntés jogerőre emelkedéséig lehet visszavonni (kézhezvételtől számított 15 nap).
Amennyiben a szerződő felek a korábban benyújtott, de még jóvá nem hagyott kérelemhez csatolt szerződést módosítják, akkor a visszavonási kérelmet követően új átírási kérelmet szükséges benyújtani, amelyhez csatolni kell az új szerződés eredeti példányát, vagy hitelesített másolatát.
A visszavonási kérelmet mindkét, a visszavonandó kérelmet benyújtó ügyfélnek alá kell írnia, aláírás nélkül a visszavonási kérelem nem fogadható el, az érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerül.
IV. A kiegészítő történelmi bázis jogosultság
A kiegészítő történelmi bázis jogosultság megállapításáról szóló 160/2008. (XII. 18.) FVM rendelet alapján megállapított, hízottbikatartás támogatása kiegészítő történelmi bázis jogosultság - öröklés, átalakulás, egyesülés (beolvadás, összeolvadás), szétválás (kiválás, különválás) miatt bekövetkezett jogutódlás és gazdaságátadási intézkedésben való részvétel esetében a gazdaságot átvevő személy részére történő átruházás kivételével - önállóan nem forgalomképes mezőgazdasági vagyoni értékű jog, azaz átruházni vagy ideiglenesen átengedni NEM lehet.
A teljes gazdasággal együtt történő átruházás tényéről az átírási kérelemhez mellékelt szerződésben kell rendelkezni.
A 160/2008. (XII. 18.) FVM rendelet 4. § (3) bekezdése szerint a kiegészítő történelmi bázis jogosultság vonatkozásában bekövetkezett öröklés, jogutódlás és lemondás esetén a történelmi bázis jogosultságról szóló 106/2007. (IX. 24.) FVM rendeletben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
Az öröklés, jogutódlás, illetve lemondás esetén követendő eljárásra jelen közlemény III/b. – III/d. pontjaiban foglaltak az irányadók, így kiegészítő történelmi bázis nyilvántartásba történő átírása iránti kérelmet (öröklés vagy jogutódlás címén) az e pontokban foglalt rendnek megfelelően, és e közleménnyel rendszeresített nyomtatványon kell előterjeszteni.
V. Nyilvántartható történelmi bázis/kiegészítő történelmi bázis jogosultság mennyisége
Felhívjuk a figyelmet, hogy a legkisebb nyilvántartható mennyiségek jogcímenként:
Jogcím |
Legkisebb nyilvántartható mennyiség (egység) |
Tejtermelés támogatás |
1 |
Anyatehéntartás támogatás |
0,1 |
Hízottbikatartás támogatás |
0,1 |
Extenzifikációs támogatás |
0,1 |
Kedvezőtlen adottságú területeken történő anyajuhtartás |
0,1 |
Kiegészítő hízottbikatartás támogatás |
0,1 |
Egyes szántóföldi növények támogatása |
0,01 |
Hüvelyesek támogatása |
0,01 |
Rizs támogatása |
0,01 |
Burley dohány támogatása |
0,01 |
Virginia dohány támogatása |
0,01 |
VI. Az átírási kérelem benyújtásának helye
A kérelmek benyújtási helye a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Központi Szerve:
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
Közvetlen Támogatások Igazgatósága
1476 Budapest, Pf.: 407
VII. A közleményhez kapcsolódó mellékletek
1) számú melléklet: K9000 Történelmi bázis jogosultság átírása iránti kérelem átruházás /ideiglenes átengedés esetén
2) számú melléklet: Kitöltési útmutató a K9000 nyomtatványhoz
3) számú melléklet: K9001 Történelmi bázis jogosultság átírása iránti kérelem visszavonása
4) számú melléklet: Kitöltési útmutató a K9001 nyomtatványhoz
5) számú melléklet: K9002 Történelmi bázis jogosultság átírása iránti kérelem öröklés/ jogutódlás esetén
6) számú melléklet: Kitöltési útmutató a K9002 nyomtatványhoz
7) számú melléklet: K9003 Lemondási kérelem történelmi bázis jogosultságról az nemzeti tartalék javára
8) számú melléklet: Kitöltési útmutató a K9003 nyomtatványhoz
9) számú melléklet: Tájékoztató a központi költségvetésből, illetve az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Halászati Alapból, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott támogatások kedvezményezettjére vonatkozó információk nyilvánosságra hozataláról
VIII. Kapcsolódó jogszabályok
- a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény;
- a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL.törvény;
- a történelmi bázis jogosultságról szóló 106/2007. (IX. 24.) FVM rendelet;
- a kiegészítő történelmi bázis jogosultság megállapításáról szóló 160/2008. (XII. 18.) FVM rendelet.
IX. A közlemény hatálya
E közlemény a kihirdetése napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a 135/2011. (VIII. 26.). MHV közlemény.
További információ elérhető a www.mvh.gov.hu honlapon. Tájékoztatás az ugyfelszolgalat@mvh.gov.hu e-mail címen, vagy személyesen, illetve telefonon az MVH Központ és a megyei kirendeltségek ügyfélszolgálatán kérhető.
Amennyiben a közlemény és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás vagy eltérés merül fel, abban az esetben a jogszabályok az irányadóak.
Budapest, 2013.06. 24
Palkovics Péter
elnök